A választási eljárást Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 71-72. §-ai, továbbá A Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2012. (II.16.) KIM rendelet (NEAr.) 20-24. §-ai szabályozzák. A civil jelöltállítási rendszerbe azok a Magyarországon nyilvántartásba vett, országos (legalább hét megyére kiterjedő tartós tevékenységet végző), területi (helyi kiterjedést meghaladó, de az országos szint követelményeit el nem érő), vagy helyi (a székhely (illetve telephelyek) településére vagy annak egy részére korlátozódó működési területtel rendelkező) hatókörű civil szervezetek jelentkezhetnek be és állíthatnak elektort, amelyek szándékukat e felhívásban meghatározott módon jelentik be.

A civil jelöltállítási rendszerben az érvényes bejelentkezéshez szükséges feltétel:

  • a civil szervezetnek rögzíteni kell a NEAr. 20. § (2) bek. a)-g) pontjai szerinti adatokat, amely szükség esetén tartalmazza a civil szervezet által javasolt tanácsi, illetve kollégiumi tagjelölt életrajzát;
  • a civil szervezetnek csatolni kell az elektori nyilvántartó rendszer által előállított, a NEAr. 20. § (2) bek. a)-g) pontjai szerinti adatokat és a NEAr. 20. § (3) bek. a)-d) pontjai szerinti nyilatkozatokat tartalmazó dokumentum – civil szervezet képviselője és az elektor, valamint két tanú által megfelelően aláírt – oldalhű digitális másolatát.

 A civil jelöltállítási rendszer elektronikus elérhetősége:

https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx

A bejelentkezés határideje: 2024. február 2. 12:00

A határidőn túli bejelentkezések nem fogadhatók el. A jogszabályokban foglaltaknak megfelelő módon bejelentkezett civil szervezetek bejelentkezésük elfogadásáról, ezt követően az elektori gyűlés helyéről és idejéről értesítést kapnak a bejelentkezés során megjelölt elektronikus levélcímekre.

További információ kérhető a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Ügyfélszolgálatától a +36 1 896-0620 telefonszámon és a nea@bgazrt.hu email címen. A civil jelöltállítási rendszerrel kapcsolatos információk folyamatosan elérhetőek a www.civil.info.hu weboldalon is.