Pályázatok

Társadalmi szerepvállalás - E.ON

Az E.ON Hungária Zrt. társadalmi felelősségvállalási feladatainak keretében évről-évre felvállalja a magyar társadalmi, sport- és kulturális élet mecénásának szerepét. 2022-ben összesen hat pályázati időszakot írnak ki, a beérkező megkeresésekről kéthavonta egy több lépcsős, külső szakértőkből és vállalati döntéshozókból álló adományozási bizottság dönt.

"Helyben rendben"

A Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram idei évi felhívásának keretében a fiatalok fizikai és mentális egészségének védelmét szem előtt tartva nyújt pályázási lehetőséget. 

Start ösztöndíj

Felhívást tett közzé a Nemzeti Tehetség Központ olyan 18 és 35 év közötti fiatalok számára, akik vállalkozás indítását tervezik. A pályázat célja, hogy lehetőséget biztosítson tehetséges fiataloknak ötleteik valóra váltására.

Informatika a köz szolgálatában 2022

A pályázat célja lehetőséget teremteni a közt szolgáló szervezetek és az általuk fenntartott intézmények számára számítógépparkjuk bővítésére, illetve segíteni a meglévő gépparkjuk fejlesztését.

#ClimateOfChange Hungary Small Grants

A pályázat célja, hogy az európai fiatalokat bevonja az éghajlatváltozás és a migráció közötti komplex összefüggések megértésébe, valamint tudatosságuk és kritikus gondolkodásuk erősítése. 

Lights On - Call for applications

Pályázatot hirdet fiatal kulturális szakembereknek az ENCC a LIGHTS ON című kulturális menedzsment képzésben való részvételre.

Tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása

A pályázat célja a nagy hagyományú és szakmailag elismert hazai országos, vagy hazai és Kárpátmedencei meghirdetésű hagyományos és online tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása.

A speciális fejlesztést célzó programok támogatása

A pályázat célja a tematikus tehetségterületekhez kapcsolódó, tömbösített, hazai és határon túli tehetséggondozó programok megszervezésének és lebonyolításának támogatása.

Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása

Jelen pályázati felhívás célja a hazai és a határon túli tehetséges tanulókat, fiatalokat támogató tehetségsegítő programok működtetése.

Tehetségsegítő szervezetek támogatása

Jelen pályázati felhívás célja a hazai és a határon túli Tehetségsegítő Tanácsok, tehetségfejlesztő szervezetek és közösségek támogatása.

Süti beállítások