Pályázatok

Pro Filii Alapítvány - pályázati kiírás

A Pro Filii Alapítvány pályázatot hirdet civil és nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek számára. A pályázat olyan közösségi célokat szolgáló, közérdekű vagy humánus okokból megvalósítandó tevékenységeket civil kezdeményezéseket támogat, amelyek hozzájárulnak a Magyarországon és a határon túli magyar lakta településeken élők egészségügyi illetve szociális helyzetének javításához vagy emelik hazánk szellemi-, művészeti-, kulturális- és sportéletének színvonalát.

Magyar Falu Program

A falusiak életminőségének javítása érdekében újabb 5 milliárd forint összegű pályázatot írtak ki kistelepülések számára út-, járda- és hídfelújításra a Magyar Falu program keretében.

GYEAKONCERT

Az idén 30 éves Gyermekétkeztetési Alapítvány pályázatot ír ki, amelynek keretében civil szervezetek a www.gyeakoncert.com oldalon regisztrálva egy közösségi adománygyűjtő platform részesei lehetnek, és a Szervező által kínált jótékonysági koncert bevételeire pályázhatnak.

Holcim-Közösségi érték program

A Holcim Magyarország Kft. elkötelezett a helyi közösségek támogatása iránt, ezért is hirdeti meg minden évben Közösségi Érték Programját, amelynek keretében 2018 óta immáron több mint 120 projekt megvalósításához járult hozzá. A pályázat célja a fenntartható, fejlesztő célú, helyi közösségek igényeire alapuló, a településen élők összetartozását, együttműködését erősítő programok támogatása. 

JÓ JÓbudán!

A JÓbuda Közösségi Alapítvány meghirdeti második támogatási pályázatát, amellyel Budapest III. kerületében bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális csoportok munkáját segíti

Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2023

Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj felhívás célja Európa-szerte megkeresni a vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezetek, és a vállalkozások legsikeresebb kezdeményezéseit, méltatni és bemutatni a legjobb gyakorlatokat, felhívni a figyelmet a vállalkozás, mint létforma hozzáadott értékeire, valamint inspirálni a potenciális jelölteket.

KAP 2023 - Hatással a világra

A MagNet Bank társadalmi szervezeteket támogató kezdeményezése, a Közösségi Adományozási Program (KAP), az idén megújult feltételekkel, a korábbinál jóval magasabb pályázható keretösszeggel várja a civil összefogásból létrejövő projekteket, amelyeknek adománygyűjtési lehetőséget kínál ügyfelei körében.

Civil Sziget 2023

A Sziget Zrt. pályázatot hirdet civil szervezetek számára a Sziget Fesztivál Civil Sziget elnevezésű programhelyszínén való megjelenésre.

Tesco „Ön választ, mi segítünk”

A Tesco meghosszabbította a helyi közösségeket támogató „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű pályázati programját, melyet a vállalat immáron 13. alkalommal hirdetett meg. A pályázatra olyan szervezetek jelentkezését várják, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez járulnának hozzá.

EON - A Föld bajnokai

A pályázat célja olyan kezdeményezések támogatása, melynek során egy óvodás, általános- vagy középiskolai közösség együtt dolgozik környezeti fenntarthatóság témában, így a közös munka és élmény hozzájárul a gyerekek oktatásához és neveléséhez, rajtuk keresztül pedig tágabb környezetük szemléletformálásához.

Süti beállítások